Interjú Dudás Róberttel a választások első fordulója után
Elégedett a Jobbik országosan elért eredményével? Mint azt Vona Gábor is megfogalmazta, a Jobbik történelmi tettet hajtott végre a választáson elért eredményével. Szavazataink számát annak ellenére is megtudtuk duplázni, hogy soha nem látott lejárató hadjárat zúdult ránk és soha nem látott „ellenszélben” kellett a kampányidőszakot végigdolgoznunk. Természetesen nagyobb parlamenti létszám, nagyobb lehetőségeket jelentett volna, de a körülményeket figyelembe véve nincs okunk sem panaszra, sem pedig szomorúságra. Emlékezzünk vissza, hogy a Fidesz '90-ben és '94-ben alig lépte át az 5%-os küszöböt, majd 4 év múlva kormánypárt lett. Mi az első önálló megmérettetésünkön közel 17%-ot értünk el, mi lesz négy év múlva?
Elégedett -e a Jobbik pétervásárai választókerületi szereplésével? Előzetesen két célt tűztem ki magam elé. Először is megtörni és legyőzni a térség szocialista hegemóniáját, másodsorban pedig ha lehet akkor a második fordulóban a mi javunkra billenteni a mérleg nyelvét és megnyerni a választókerületi szavazást. Sajnos az első fordulóban eldőlt a verseny, hiszen ha minimálisan is, de 50% feletti szavazatot kapott a Fidesz indulója. Mégis azt mondom nincs okunk panaszkodni, hiszen Sós Tamást magunk mögé utasítottuk, ami nagy fegyverténynek számít, mert az elmúlt nyolc évben egyeduralkodó volt ebben a választókerületben. Rengeteg üzenetet kapok, amiben gratulálnak és további munkára sarkallnak, ami azt jelenti számomra, hogy elismerik az eddig végzett munkámat és azoknak az embereknek a munkáját akikkel együtt dolgoztuk végig az elmúlt hónapokat. Az eredményünk egy csapatmunkának köszönhető, hiszen sokan és sokat dolgoztunk azon, hogy ezt az eredményt elérjük.
Mik a tervei Önnek és pártjának a jövőre nézve? Az eddig elvégzett munka teszi most lehetővé, hogy mostantól érdemben is beleszólhassunk és irányíthassuk az ország ügyeit. Tehát a Jobbik országgyűlési képviselőinek mostantól lehetőségük nyílik az Országházban kifejteni a véleményüket a legfontosabb ügyekben. Ami pedig azokat illeti akik nem kaptak parlamenti mandátumot, azoknak is tovább kell dolgozni és tovább kell haladni az elkezdett úton, hiszen hamarosan újabb nagy megmérettetés elé kerülünk, ez pedig az önkormányzati választás. Én is természetesen az előttem álló feladatokra koncentrálok, hiszen nem személyes ambíció vezérelt amikor elvállaltam a képviselőjelöltséget, hanem sokkal inkább egy nemes ügy képviselete. Ezt a célt kell mindenkinek a továbbiakban szem előtt tartania, hogy az előttünk álló megmérettetéseken is úgy szerepeljünk, hogy minél több helyen és minél többen tudjunk az ország érdekében tevékenykedni.
Szebb jövőt! Dudás Róbert
Köszönjük! Szinok Gábor egerjobbik.hu |
Központi hírek
- Erőteljes keletre nyitást javasol a Jobbik a kormánynak
- Vona Gábor: A Jobbik radikálisabb változást sürget
- Több mint 33 ezer ajánlószelvényt kapott a Jobbik főpolgármester-jelöltje
- Barkó Béla: A Jobbik Baranya megyében is leadta az ajálószelvényeket - A választási bizottság vizsgálja át az LMP céduláit Baranyában
- Kulcsár Gergely: Töretlen a párt támogatottsága Hajdú-Biharban
Helyi videó
Központi videók
|
|
|
ESEMÉNYNAPTÁR
2010-09-05 14:00
2010-09-09 17:00
2010-09-09 17:00
2010-09-09 17:30
2010-09-09 18:00
2010-09-10 16:00
2010-09-10 17:30
2010-09-10 17:30
2010-09-11 (All day)
2010-09-11 08:00
2010-09-11 09:00
2010-09-11 10:00
2010-09-11 10:00
2010-09-11 10:00
2010-09-11 14:00
2010-09-11 17:00
2010-09-11 18:00
2010-09-11 18:00
2010-09-14 17:00
2010-09-16 18:00
2010-09-17 18:00
2010-09-17 18:00
2010-09-17 18:00
2010-09-18 16:00
2010-09-19 17:00
2010-09-19 18:00
2010-09-19 18:00
2010-09-20 15:00
2010-09-24 18:00
2010-09-25 10:00
2010-09-25 14:00
2010-09-25 16:00
2010-09-25 16:30
2010-09-25 18:00
2010-09-26 16:00
2010-09-28 17:00
2010-10-01 17:00
2010-10-02 15:00
2010-10-02 18:30
|











Rövid interjút készítettünk Dudás Róberttel, a Jobbik












