Interjú Sneider Tamás képviselőjelőlttel
INTERJÚ SNEIDER TAMÁS KÉPVISELŐJELÖLTTEL Tavaly októberben a Jobbik országos kongresszusán magas szavazataránnyal országos alelnöknek választottak. Országos alelnökként milyen feladataid vannak? Szinte minden társadalmi kérdéssel foglalkoznom kell, hiszen minden országos politikai kérdésben döntéseket kell hoznunk. Sokszor a helyi politikákba is bele kell folynunk és ott van még a 800 felé közelítő szervezetünk apró-cseprő gondja. Most a kampány során hétköznap átlagosan naponta 2 fórumot tartok, de hétvégén 3-4 is összejön egy napra. Igazából most tudom kamatoztatni azt, hogy eddigi életem során a munka és sport mellett mindig motivált a legkülönfélébb ismeretek megszerzése. Jelenleg is történelmet hallgatok az Eszterházy Károly főiskolán, de érdekel a gazdaság működése, a tudományos felfedezések területe és még sorolhatnám azokat a területeket, ami a mezőgazdasági szakmám mellet mind-mind érdekel. Ez nem kevés feladat, de emellett talán nem túlzás hogy döntéseitekkel az ország sorsát nagyban befolyásoljátok. Ez hatalmas felelősség. Nem nehéz ez a teher? Valóban nem volt könnyű megszokni, hogy akár az elnökségben lévő szavazatommal - már most parlamenten kívüli erőként is – befolyásolhatom egy egész ország sorsát. Egyszer-kétszer bennem is felmerült, hogy ki vagyok én ahhoz, hogy tízmillió ember sorsát, akármilyen kicsit is, de befolyásoljam. Végül is azt kell látni, hogy az ország sorsát irányítók is ugyanolyan emberek, mint bárki a hétköznapokban. Nincsenek köztük különleges képességgel rendelkezők, sőt a jelenlegi kormányzó politikai elit gyakorlatilag szélhámosok és tolvajok gyülekezete. Milyen erős a Jobbik Heves megyében? Mikor megválasztottak alelnökké lemondtam a megyei vezetésről. Őszintén szólva napra pontosan nem tudom megmondani hol tartunk Heves megyében, mert hihetetlen gyors fejlődésnek vagyunk szemtanúi. Tavaly márciusban mikor megalakult a megyei választmányunk 10 szervezetünk volt. Decemberig segítettem aktívan a szerveződést akkor 50 szervezetünk volt. Tudtommal azóta újabb 10 szervezet alakult vagy alakulóban van. Milyen eredményt ért el a Jobbik Heves megyében a tavalyi Eu választáskor? Rendkívül szép eredménnyel büszkélkedhetünk. 20 % fölötti eredményünkkel az MSZP-t is sikerült legyőznünk és a harmadik helyre szorítanunk. Véleményem szerint a most következő választáson véglegesen megsemmisítjük az MSZP-t Heves megyében. Hallottalak már néhányszor beszélni a városi közgyűlésben. A szociális érzékenység mindig kicsenget a szavaidból, ugyanakkor komoly aggodalmakat láttam szavaidban a város jövőjéért. Úgy érzed, hogy nem mennek jól a város dolgai? Nem érzem, tudom! Az érzések szubjektív dolgok arra nem lenne elég hagyatkozni egy ilyen kérdésben. Sajnos az adatok támasztják alá, hogy Eger a városok versenyében egyre lejjebb csúszik Magyarországon. Gondoljunk csak arra, hogy a kilencvenes évek végéig a harmadik legnagyobb idegenforgalomi vonzerővel rendelkeztünk az országban, csak Budapest és a Balaton előzött meg minket! Mára lehet, hogy már az első tízben sem vagyunk benne! Alig van iparunk, a szőlőtermesztés és borágazat padlón van, megszűnt a honvédség és azzal 800 munkahely. Az amúgy sem híres fekvőbeteg ellátásunkat a szocialista megye még inkább tönkre tette. A helyi kereskedőket megölik a multik. Rendkívül gyorsan fogy a népességünk és ennek megfelelően a legrosszabb demográfiai mutatókkal rendelkezünk a megyei városok szintjén. Soroljam még? Köszönöm, de inkább ne, mert ez máris elég arra, hogy elvedd az olvasók kedvét. Inkább egy utolsó kérdést engedj meg még magadról. Nem az a típus vagy, aki megijed a saját árnyékától. A politikusokra nem jellemző tulajdonság, hogy veszélyes helyzetekben a legelső sorokban látnánk őket. Téged mégis számtalanszor látunk ilyen szituációban, sőt amikor tavalyelőtt hátulról rád támadt egy biztonsági őr a megyei közgyűlésen az egri rendőrkapitány megpróbált hamis bizonyíték alapján elítéltetni. Tavaly augusztus 19-én pedig elhurcoltatott a Dobó térről, mert le mertél ülni. Sokan mondták már, hogy túlfejlett az igazságérzetem és ezért még megütöm a bokámat. Ezzel sajnos nem tudok mit csinálni. Ez a véremben van. Talán ha kevesebb történelmi regényt olvastam volna fiatal koromban, nem formálódik ilyenre a jellemem. Már kisgyerekként is sokszor engem kértek fel a grundon, hogy tegyek igazságot, ha összevesztek a társaim. Egyszerűen nem tudok elmenni az igazságtalanságok mellett akkor sem, ha az az utcán történik a szemem láttára. Ez a fajta érzékenység és odafigyelés természetesen nem változott, amikor nyolc éve önkormányzati képviselő lettem és nem fog akkor, sem ha parlamenti képviselő leszek. Aki úgy gondolja, hogy az a jó politikus, aki kiküldi az utcára az embereit és ő az első, aki baj esetén otthagyja őket, az inkább ne is adja rám a voksát, mert én erre képtelen lennék. Köszönöm a beszélgetést! egerjobbik.hu/valasztas |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR













"











