Vona Gábor: A Jobbik zéró-toleranciát hirdetett a bűnözéssel szemben
Beszéde pedig – mint ahogyan azt már megszoktuk - mindenféle konkrétumot nélkülöz. Orbán beszéde a Jobbik számára azt bizonyította, hogy az ország az adott helyzetből való kiutat a Jobbik mutatta be programjában, hiszen a leendő miniszterelnök némelykor szó szerint idézett abból. Beismerő vallomásnak fogja fel Vona Gábor azt, hogy Orbán Viktor kijelentette, az elmúlt húsz év az úgy ahogy van zsákutca volt. A Jobbik egész választási kampánya során erről beszélt, míg a Fidesz csupán az elmúlt 8 évről. Tekintettel arra, hogy a Fidesz is a részese volt az elmúlt húsz évnek, most nem tudják, mi legyen az új irány. „Aki egy zsákutcában nő fel, nem biztos, hogy tudja, hogy a zsákutcán kívül is van világ.”- tette hozzá Vona, akinek olyan érzése van, mintha a Fidesz megpróbálna beilleszkedni ebbe a zsákutcába, melyet megpróbálnak feldíszíteni. A Jobbik szerint ennek a rendszernek három béklyója van, melyekkel kapcsolatban újra kell gondolni Magyarország jövőjét. Ezek pedig alkotmány kérdése, miszerint Magyarország történelmi jogfolytonosságát helyre kell állítani; az adósságcsapda, melyből az ország nem tud szabadulni valamint Magyarország nemzetközi kapcsolatainak újragondolása. „Nem hallottunk egy szót sem a számonkérésről, bár ez volt a Fidesz egyik legkomolyabb választási ígérete, most azonban úgy tűnik, elpárolgott a leendő kormány programjából.”- jelentette ki Vona Gábor. Nem említett semmi konkrétumot Orbán Viktor az IMF-fel való tárgyalásról sem, holott egy kétharmados támogatottságú kormánynak meg lenne a lehetősége arra, hogy újratárgyalják Magyarország államadósságát. Vona szerint történelmi bűn lenne, ha ezt az Orbán-kormány elmulasztaná. A négy éve ígért adócsökkentésről sem mondott semmi konkrétat Orbán, így nem lehet tudni a mai napig sem, hogy lesz e vagy sem. A közbiztonsággal kapcsolatban a Fidesz elnöke kijelentette, hogy fel fognak lépni a kisértékű rablások ellen, ugyanakkor hozzátette, hogy amíg nem teremtenek munkahelyet, nem igazságos számon kérni a bűnözőktől az elkövetést. A Jobbik úgy érzi, hogy minden bűncselekmény ellen fel kell lépni és nincs semmilyen indok, amivel ezt a fellépést megakadályozhatja. A Jobbik tehát zéró-toleranciát hirdetett a bűnözéssel szemben és ezt várják el a kormánytól is. A Jobbik számára üdítően hatott az, hogy földkérdésben Orbán Viktor lényegében véve a nemzeti párt programját támogatja, hiszen kijelentette, hogy a moratórium meghosszabbítása nem oldja meg ezt a kérdést, hanem a földtörvény tulajdoni struktúrájának átalakítására van szükség. barikad.hu - egerjobbik.hu |
Központi hírek
- Erőteljes keletre nyitást javasol a Jobbik a kormánynak
- Vona Gábor: A Jobbik radikálisabb változást sürget
- Több mint 33 ezer ajánlószelvényt kapott a Jobbik főpolgármester-jelöltje
- Barkó Béla: A Jobbik Baranya megyében is leadta az ajálószelvényeket - A választási bizottság vizsgálja át az LMP céduláit Baranyában
- Kulcsár Gergely: Töretlen a párt támogatottsága Hajdú-Biharban
Helyi videó
Központi videók
|
|
|
ESEMÉNYNAPTÁR
2010-09-05 14:00
2010-09-09 17:00
2010-09-09 17:00
2010-09-09 17:30
2010-09-09 18:00
2010-09-10 16:00
2010-09-10 17:30
2010-09-10 17:30
2010-09-11 (All day)
2010-09-11 08:00
2010-09-11 09:00
2010-09-11 10:00
2010-09-11 10:00
2010-09-11 10:00
2010-09-11 14:00
2010-09-11 17:00
2010-09-11 18:00
2010-09-11 18:00
2010-09-14 17:00
2010-09-16 18:00
2010-09-17 18:00
2010-09-17 18:00
2010-09-17 18:00
2010-09-18 16:00
2010-09-19 17:00
2010-09-19 18:00
2010-09-19 18:00
2010-09-20 15:00
2010-09-24 18:00
2010-09-25 10:00
2010-09-25 14:00
2010-09-25 16:00
2010-09-25 16:30
2010-09-25 18:00
2010-09-26 16:00
2010-09-28 17:00
2010-10-01 17:00
2010-10-02 15:00
2010-10-02 18:30
|
























