Vona Gábor:Az ország problémáinak megoldásához eddig is csak a politikai akarat hiányzott!
Dudás sérelmezte, hogy a városi szakiskola konferenciatermét nem tudtuk igénybe venni, pedig azt az MSZP részére már előzőleg kiadták. Ezen okok miatt sokan nem tudtak bejutni a terembe, ezért az épület előtt jelenlévő megyei kampánykamion oldalán kivetítőn keresztül követhették figyelemmel az eseményeket. Így az épületen belül és kívül, összesen mint egy kétszáz ember volt jelen a fórumon. A rendezvény első felszólalója Dudás Róbert, a Pétervásárai választási körzet képviselő jelöltje volt. Bemutatkozása után a, helyi lakosságot is érintő, tervezett mártaballai szénerőmű problematikájáról beszélt. A szintén jelenlévő Szilágyi György, elnöki kabinet vezető, a mostani választások történelmi jelentőségéről beszélt. Szabadság harcunkat vívjuk! - mondta - Ez a harc a FIDESZ és a Jobbik között fog eldőlni. Ebben a harcban a nemzeti és a nemzetellenes oldal áll egymással szemben és nem szabad elfelejteni hogy az MSZP kezdte a háborút. Beszéde zárása ként mindenkinek azt kívánta, hogy a választás másnapján, azzal a tudattal keljen fel, hogy erejéhez mérten mindent megtett a nemzeti oldal sikeréért. Vona Gábor miniszterelnök jelölt bemutatta a párt programját. Mint elmondta történelmünk egyik legsúlyosabb válság helyzetében vagyunk, annyi a különbség a mostani és a történelem könyvekben tanult válságok között, hogy most már a felemelkedéshez szükséges eszközeink is erősen korlátozottak. Kitért arra is, hogy egyedül a Jobbiknak van használható programja, a többi pártnak használhatatlan, vagy nincs is. Beszélt a radikális változás szükségszerű lépéseiről: a politikus bűnözés felszámolásáról, a gazdaság helyreállításáról, a föld törvényről, a rendvédelem, az oktatás és a média kérdésköréről. Mint mondta: " Az ország problémáinak megoldásához minden eszköz adott, eddig csak a politikai akarat hiányzott!" Legfontosabb feladatnak az emberek büszkeségének és hitének visszaadását tekinti. Zárszóként azt mondta a jelenlegi politikai elit nem attól fél, hogy egy párttal több lesz a választások után a parlamentben, hanem attól, hogy néggyel kevesebb. Az előadások, után a jelenlévők tehették fel kérdéseiket, melyeket a pártelnök válaszolt meg. Összességében ismét egy felemelő, hitet és reményt adó rendezvényen vehettek részt akik ott voltak. |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR













2010 március 06-án Pétervásárán tartott lakossági fórumot Vona Gábor és Dudás Róbert.A remek hangulatú előadást sajnos nem mindenki tudta a meleg teremben ülve hallgatni, mert, ahogy az Dudás Róbert elmondta a csak a kisebb termet kapta meg a helyi Jobbik szervezet a lebonyolításra.











