Kampányzáró Futam Heves Megye

|

8.20: Kisebb késéssel, de lassan elindul a futam. Folyamatosan gyülekeznek az emberek. A menet elején a Szent Margit Túráról ismert autó megy, mögötte a motorosok egy része. Minden jármű gyönyörűen fel van díszítve, zászlókkal plakátokkal.

8.33: Egy rövid eligazítás után elindultunk. Velünk tart Kiss Róbert az Új Magyar Gárda kapitánya is. Már a gyülekezőnél pozitív élményekben volt részünk, sok autó dudált, az emberek integettek az indulásunk kor.

Vona: a Jobbik célja, hogy Magyarország újra közép-kelet Európa legerősebb állama legyen.

|

Szombaton lezajlott a Jobbik lakossági fóruma Egerben. A nagy sikerű rendezvényre annyian voltak kíváncsiak, hogy a pótszékek behozatala után még mindig számtalan ember állni kényszerült a sportcsarnokban. A több mint két órán át helyet foglalni nem tudó honfitársaink, nem unták meg, nem mentek haza, hanem végig figyelték, tapsolták, nevették, a fórumot.

21.10 A rendezvény a Himnusz eléneklésével záródott.

21.02 Szilágyi György bemutatja a megye képviselőjelöltjei és az államelnök jelöltet. A nézők állva tapsolnak.

Sbeider Tamás: "Ha bármikor bebizonyosodna, hogy egy fillért is loptam, abban a pillanatban lemondok."

|

Sneider Tamás, a Jobbik országos alelnöke ma sajtótájékoztatón reagált az őt és családját ért vádakra. Szerinte jogosulatlanul szerzett dokumentumokkal akarták családellenesnek feltüntetni.

- Mi sem természetesebb, mint hogy a Jobbik országos elnökségének egyetlen nagycsaládos, háromgyermekes családapa tagját kívánják családellenes személyiségként bemutatni – ekként reagált Sneider Tamás képviselőjelölt pénteki, egri sajtótájékoztatóján az őt ért vádakra.

Dudás Róbert: Kinek a kreálmánya a Jobbik?

|

Az általam tartott lakossági fórumok talán legvisszatérőbb kérdése ez. Eleinte a Fidesz volt porondon és sokan vártak tőlem arra választ, hogy milyen a viszonyunk az ellenzéki párttal. Újabban viszont egyre többen teszik fel azt a számomra meglepő kérdést, hogy „Tényleg koalícióra lépünk az MSZP-vel?”.

Leadta országos listáját a Jobbik

|

Hétfő délután leadta országos listáját a Jobbik. A húsz területi lista mindegyike már a bizottságoknál van, így az új erő lezárta a listaállításokkal kapcsolatos teendőket.

Mindenféle csalás vagy akár annak gyanúja nélkül, kizárólag saját erőforrásaira támaszkodva, a törvényt minden esetben betartva gyűjtötte össze az ajánlószelvényeket és adta le a megyei és országos listát a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Továbbra is ebben a szellemben folytatjuk tevékenységünket mind a kampány hátralevő részében, mind az országgyűlési munka során.

A Jobbik Egri Szervezete nagygyűlést tart : A jövő kormánya címmel.

|

Helyszín : Eger, dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok  ( Érsekkert  )

Időpont. 2010. március 27. ( szombat ) 19 óra.

Meghívott Zenekar:    HUNGARICA

A jövő Csendőrsége

|

„Erős, jól fegyelmezett csendőrség szükségesebb ma, mint valaha. Mert Magyarországon a háború, majd a forradalmak és a törvényes alap nélküli kormányok alatt megbomlott a törvények tisztelete, elvadultak az erkölcsök, megszűntek a tekintélyek, és ezek helyett a duhajkodás, a rablási vágy és az önkény vált mindennapivá, és ez olyan feladatokat ró az államra, amelyet csak a csendőrség segítségével tud megoldani.”

Gróf Andrássy Gyula

A Jobbik Rendvédelmi Kabinetjének munkaanyaga ide kattintva letölthető!

Pétervásárai lakossági fórum Vona Gáborral

|

Cikkem megírása azért vált szükségessé, mert helyreigazítást kért tőlem a pétervásárai Szakiskola igazgató asszonya, a szombat esti rendezvényről megjelent Barikád cikk miatt. Úgy gondolom érdemes végigmenni a fórum történésein pontról-pontra, természetesen különös figyelmet szentelve az általa sérelmezett résznek. Előre bocsátom, hogy mint eddig bármikor, így most is az igazat írom, szavaimért pedig vállalom a felelősséget.

Angolul is letölthető a Jobbik programja

|

A Jobbik Magyarországért Mozgalom angol nyelvű, http://www.jobbik.com oldalán megjelentette a párt januárban bemutatott, 2010-es választási programjának 24 oldalas angol változatát.

A Fidesz mai napig misztikus, soha meg nem jelentetett és soha nem látott programjával ellentétben a Jobbik már kormányzásra készülve, külföldi kapcsolatai és az érdeklődők részére megjelentette a Radikális Változás angol nyelvű változatát is.

Vona Gábor:Az ország problémáinak megoldásához eddig is csak a politikai akarat hiányzott!

|

2010 március  06-án Pétervásárán tartott lakossági fórumot Vona Gábor és Dudás Róbert.A remek hangulatú előadást sajnos nem mindenki tudta a meleg teremben ülve hallgatni, mert, ahogy az Dudás Róbert elmondta a csak a kisebb termet kapta meg a helyi Jobbik szervezet a lebonyolításra.

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók

 



Kiskáté

Elsőként az európai közbeszéd tárgyává kell tenni a kérdést, másodsorban itthon kell rendet tenni, hogy a csonka Magyarország védőhatalmi státuszt biztosítson minden magyarnak a világban. Meg kell...

ESEMÉNYNAPTÁR
2010-09-09 17:30
2010-09-11 10:00
2010-09-14 17:00
2010-09-17 18:00
2010-09-20 15:00
2010-09-24 18:00
2010-09-28 17:00